A Hitvány Papírkutya kalandjai a Vízzel

Épp a Rockefeller Skank dong kicsi füleimben, persze a refrént dúdolgatom, meg alig észrevehetően mozgásban vagyok. Mert: ez egy jó szám. Aztán most pittyent a mikró, hogy kész a teám. Ma meg újabb emléktáblát állítok, ezúttal Boszinak, akinek számtalan előnye van. Nemcsakhogy nevet a hülye poénjaimon, de érti is őket. Márpedig az én magasröptő, abszolút intellektuális szárnyalásaimat (továbbiakban: hülyeség) nem egyszerű dolog befogadni, értelmezni, majd reagálni a halottakra. Két ell, mert Boszi még nem volt a Bodies-on. Akkor majd a halottakra is reagálhat. Na visszatérve a Hölgy különleges képességeire, a BTK Harci Kártyákon Boszi túlhaladná kortársai pontszámát például: humorérzékben, erényben, bájban, bátorságban. Virtus, az van. Viszont alulmúlná a nagytöbbség támadóértékét. Imádom, amikor kikéri a véleményem olyasmiről, amiről éppúgy halvány lila gőzöm nincs, mint Neki. Milyen bölcs! Fogékony rám, meg énis Rá. Alapvetően ékes példája annak, mennyire negatívan tudok megítélni valakit első ránézésre. De nembaj, mert mindig jó érzés kellemesen csalódni. Boszi majdnem gömb, annyira sokoldalú. Végülis azt hiszem, szép jövő áll előttünk. Letisztult és kellemes a modora, pláne mikor jóelőre megkérdezi, hogy "ér böfögni?", amire én persze megadóan mosolygok. Hát így éldegélünk mi hétfőnként a harmadik, vagy adott esetben a negyedik sorban. Persze a fentebb említett kérdés olykor más munkanapon is felmerül. A hétvégéit meg nem követem nyomon. Mellesleg nagyon jó alakja van.

Mostmeg a Hucklebuck megy. Boszinak van az ismerőseim közül a legcsodásabb hajkoronája, irigylem is, de ez nem sokat segít a sajátomon. Úgyhogy rossz szokás van kialakulóban: unalmas előadásokon majd az Ő tincseit bazerálom. Másik rossz szokásom meg még a korábbi fogvatartó intézetből (tkp Gimnázium) maradt meg: önkívületi állapotomban ugyanis minden előzetes figyelmeztetés nélkül körkörösen kapirgálom az épp mellettem ülő szerencsétlen hátát. Állítólag kellemes érzés. Ezen tevékenység kiváltó oka lehet például egy -fent már említett- unalmas előadás. Na most várakozó álláspontba helyezem magam, felveszek valami kényelmes pozíciót és dolgozok, míg szóba nem elegyedik velem valaki onlájn. Mindjárt elfogy a teám. Ér böfögni...?

Pippi

Hát már megint mivel ütöttem el a napom? Persze, hogy múzeumban voltam. Méghozzá a Szépművészetiben. Kötekedhettem volna egy teremőrrel, de nem tettem. Az illetőtől megkérdeztem, hogy hol van egy alkotó (nem leplezem le műveletlenségem azzal, hogy leírom), mire közölte, hogy a múzeum nem tart magyar képeket, azokat a Nemzeti Galériában keressem.... Sunnyogva megköszöntem és elhaladtam. Jahm, nekem ez nem jutott eszembe. Aztán az alagsori kiállításon mit látnak szemeim? Naaaa? Egy magyar képet. Oh, minő megkönnyebbülés, minő elégtétel: mégis van magyar alkotás, háh! Rippl-Rónai! De persze ezt később nem árultam el a teremőrnek... Na mindegy, most már legalább tisztában vagyok vele, hogy magyar képeket ne keressek a Szépművészetiben... Viszont nagy örömömre volt Monet, Cézanne, Pissarro, meg Renoir is. Nem nehéz rájönni, hogy kedvelem az impresszionizmust. Degas nem volt, pedig annak örültem volna legjobban. Hanem aztán volt egyiptológia -minden mennyiségben. Minden darabot alaposan szemügyre vettem, többször megállapítottam, hogy "ez jó lenne otthonra", aztán továbbáltam. Voltam még Hodler képei között is, amik közül megközelítőleg felét tartottam gyönyörűnek, felét meg az "ezmiez" kategóriába soroltam, grimaszolva. Tehát megkedveltem Hodlert.

Fotókiállítás is volt, ha jól emlékszem, Test és lélek címmel. Nem vagyok megbékélve az olyan képekkel, amik éhezőket, sanyarú sorsú, szenvedő embereket ábrázolnak. Hogy miért? Mert egy kép kifejezőerejéhez nem kell esztétikátlannak lenni -szerintem. Az aktokat kedvelem, a portrékat is, meg a "vidámabb" témájú fényképeket. Ha szórakozni és művelődni szeretnék, nincs a terveim között haldoklókról képeket nézegetni. Most eszembe jutott a tegnapi bejegyzésem a Bodies-ról... Megtaláltam a hasonlóságot.

Pippi

A némának nincs mondanivalója, a süket nem akarja hallani a világ ártó zaját, a vak nem kíváncsi a színekre. Borzasztó életet élek.

---

Nem veszek bele szemeid tengerébe. Tudok úszni.

---

Az én fikcióim valósabbak a Te realitásodnál. Én találtalak ki, csak jobban tudom.

---

Nagy örömömre szolgálsz.

---

Segíts magadon, Isten is megsegít. Segíts magadon.

---

Most, írogatás közben épp filmet nézek és eszembe jut pár jó vicc is, amiker nem fogok leírni. Ez van.

Voltam kiállításon. Életemben többször is. Ugye, milyen egy művelt ember vagyok? Legutóbbi kiállításlátogatásomat éppen ma ejtettem meg, mely történetesen "Bodies" néven futott. Ez nem reklám, de úgyis mindenki rájött volna, hogy miről van szó. Bla. Tehát kezdem a széppel-jóval, mert szerénytelen személyem is mutat némi érdeklődést az emberi test szépségei és apró titkai iránt... Ott van egy borospince-jellegű, jól megviláított alagsori teremben vagy 50 ember (ha nem több) és nézegeti azt a másik kb.20 embert, akik meg már nem nagyon nézegetnek. Kicsik és nagyok egyaránt előfordulnak az alagsorban, közülük néhányan a már-nem-nézelődő kategoriában. Valljuk be, ritkán hajol az ember ilyen közel hullákhoz... mert akárhogy szépítjük is a dolgot, az a pár "kiállítási tárgy" legjobb tudomásom szerint valaha élő ember volt, s a hangsúly a valahán van... Tehát mindenki forgatja okosan a fejét, mint a kis németjuhász, ha azt mondod neki, hogy kutyulimutyuli. A fejforgatás kiváltó oka többnyire egy fentebb említett attrakció, melynek hol a belső szervei, hol az izmai, hol a bőre, hol pedig mindhárom eleme hiányzik. Jóóóóómélyreható tanulmányozás után az ember megállapítja például, hogy a köldököt bőröstül meghagyták. Az orr esetében ez szőröstül-bőröstülre fokozódik, a külső nemi szervekről már nem is ejtve szót. Meg ugyebár sok kisgyerek jól megnézte a "szobrokat" hátulról is... Néha azonban az "alkotó(k)" mondjuk úgy: perverziója is megfigyelhető, hiszen pl. a darts-nyilat épp eldobni készülő preparátum szemét valaki a nyíl felé fordította. Úgy vélem, ez több, mint a tudomány szolgálata... Node sebaj, volt egyéb, sokkal feltűnőbb esztétikai jelenség is, történetesen mikor a kiállított illető izmai tarajként nyíltak szét minden irányba. Nos, ez kissé felborzolta a lelkivilágomat, mert az oké, hogy szemléletesek a kiállítás darabjai, de ez már sok volt. Nembaj, térkitöltésnek jó volt. Ami nagyon tetszett, az a falakon elhelyezett, feltűnésmentes apró információk, pl. az ötödik íz létéről (umami), valamint a férfiak és nők agyának méreteiről. Utóbbit annyiban szándékozom kommentálni, hogy a kiírás szerint a nők agya a testük 2.5%-a, míg a kanoké 2%. Na erről annyit, hogy ez nem azt jelenti, hogy a nők okosabbak, hanem hogy a férfiak nem csak okosak, de nagyok és erősek is... Aztánmeg jött egy terem, amit gyengébb idegzetűeknek nem ajánlottak, jómagam kicsivel nagyobb borzalmakra számítottam... Bár meggondolva az embriók különböző fejlettségi állapotban és megvilágításban -ez sem egy mindennapos látvány. Tulajdonképpen ha az ember azt hallja/olvassa, hogy egy csecsemőt feldaraboltak, akkor gondolhat például a kiállításra, ahol szeletelt (metszetekre bontott) állapotban is láthattunk embereket és kisembereket is. Belegondolni:az helytelen, mert akkor az ember szíve összeszorul. Ha viszont anatómiai szempontból...na, akkoris. Aztán voltak nők is, meg volt amolyan dohányoslebeszélő propaganda is, amikor bemutatták egy dohányos meg egy nemdohányos tüdejét. Hát undorítónak undorító volt. Mármint mindkettő, mert jobban szeretem a tüdőt, ha nem látszik. Jómagam nem dohányzom, így még érdeklődőbben figyeltem a "fúúú!odanézz!de undiiii!holnap leszokok!!!" és ehhez hasonló beszólásokat. Viccesnek nem mondanám, de röhejes az volt. Aztán a kiállítás végén meg lehetett taperolni egy májat (a hozzá tartozó bónusz epével...), meg egy agy-darabkát. Hát nyilván nem hagytam ki, de meg kellett állapítanom, hogy olyanok, mint a műanyag. Mire is számítottam...?! Tehát a disznóvágás élethűbb és megrázóbb élmény, mint ez a máj-fogdosás. Még ami számomra külön témát jelent, az a betegségek bemutatása volt. Többek között agyvérzés, többféle rák, epekő, stb. Ezek érdekesek voltak a maguk nemében, bár néha kicsit túl szemléletesek voltak. A kiállításon többször felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségünkre bizony oda kell figyelni... Hát őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy ezt azért írják ki, hogy a jövőre tervezett kiállításra is legyen legalább egy-két tökéletes emberi test... Viccet félre téve: igenis erkölcsi és etikai kérdést kellene csinálni ebből a kiállításból. Gyereket nem engednék be. Meg mondjuk néhány felnőttet sem... Tapasztalatnak értékes volt, ismét leszűrtem, hogy a legborzasztóbb dolgokat a többség könnyedén elfogadja, sőt, meg is nézi közelről, mert érdekli. Milyen nagy csodálattal nézte mindenki ezeket a szerencsétleneket... énis.

A kiállítás után részt vettem néhány egészségügyi szűrésen, melyek során kiderült, hogy 0,8%-os a szénmonoxid-kibocsátásom (egyébként: 1 ppm, a mellettem ülő dohányos nőé 21 ppm volt, Őt a vizsgáló "doki" majdhogynem leszidta....) és 87%-os a légzésfunkcióm így találomra, amire egyébként egy rövidke "kiváló" megjegyzést kaptam. Szóval ismét kiderült, hogy dejónekem.

Pippi

Hogyis van az a dolog a mesékkel meg a hősi jellemekkel? Mittudomén. De vannak percek, mikor kialakul egy emberi kapcsolat, énmeg végignézem, mert az nekem jó. Miért jó? Hát mert többnyire azokat az emberi kapcsolatokat és bénázásokat szeretem figyelemmel kísérni, amelyek a Barátaim -persze, ezek a nagybetűs Barátok- között születnek, folynak és múlnak el. Íme egy újabb emléktábla, melyet most a méltán híres Dexter-DeeDee párosnak ajánlok, mert megérdemlik. Mert néha kell a bizonytalanság. Egy nemunalmas kapcsolat a környezetet is megörvendezteti, énmeg néha jókat nevettem. És igen, volt, hogy magaménak éreztem ezt is. Nehéz és rögös út hozta össze a két illetőt, meg lehet hogy még mindig zötykölődnek, de kit érdekel? Együtt verik be a fejüket, mikor a kocsi kátyúba szalad. Énmeg csak ülök a hátsó ülésen, néha előrehajolok. Olyankor kapok két puszit, meg bátorítást. De előfordul, hogy énis beverem a fejem, Velük együtt. Megéri.

Külön előbb ismertem Egyiket, mint a Másikat. Fenetudja, melyik melyik. Annyira nagyon különbözők, hogy. És a stílusuk! Mert mindkettőnek van, s nem is akármilyen. Az Egyik csapodár és szeleburdi és a tetejébe kissé felelőtlen is, de mégis nagyon kellemes természete van, megbízható és valljuk be, jó Barátom. A Másik egy nagyon egyszerű kivitele az összes emberi tulajdonság egyvelegének. Ezalatt azt kell érteni, hogy kissé hasonlít Csuporkára, csak Benne nincsen X-vegyszer...

Pippi

Vannak dolgok, amiket -ha kell, ha nem- tömeghisztéria követ. Az ember néha fél az újtól... énis. Natehát. Nyilván a tegnapelőtt üzembe helyezett részecskegyorsítóra gondolok, hiszen a napokban elég sokat lehetett hallani erről. Hát kommentálom.

Van egy elmélet -óh, hát igen, imádom az elméleteket-, mi szerint a gyorsító működtetése során fekete lyukak keletkeznek, melyek elnyelik a Földet. Arra, hogy miért nincsenek a közvetlen környezetünkben másik értelmes lények (persze, a MI szűkreszabott felfogásunk szerint értelmes...), azt a magyarázatot adták, hogy: mindegyik civilizáció elérte már egyszer azt a fejlettségi szintet, mikor "megcsinálta" a saját fekete lyukját...

Nekem szimpatikus az elgondolás, hiszen ha jól megnézzük, az emberi faj teljes mértékben a Föld elpusztításán fáradozik, így legalább gyorsan menne. A viccet félre téve szerintem ez az elmélet sem nagyobb fikció, mint hogy Isten hét nap alatt teremtette az egész kócerájt. Mégis mennyien, de mennyien hisznek benne. Na, továbblépve ezen: ide biggyesztenék még egy közismert és számomra igen tetszetős elgondolást.

Édesapámtól hallottam, hogy valaki azt találta ki, hogy a Föld (és a többi bolygó, meg csillag) olyan, mint egy élőlény szervezetének egy sejtje. Ha jól megnézzük, mind gáz, kőzet, stb. A mi értelmezésünk szerinti "élet" nem található, csak a Földön. Ez arra enged következtetni, hogy EZ az abnormális. Tehát a sejtes hasonlóságot végigvezetve: az emberi faj és az "élet" létezése egy rendellenesség, egy betegség, ami ellen a sejt védekezni próbál, értsd: a Földön az élet egyre nehezebb lesz az ember számára. Hogy ki győz? Nem szeretném megtudni. Ha jól meggondoljuk, egyik válasz sem épp kedvező....

Ma szép napom lesz.

Pippi

Minden nap látok valami újat ebben a városban. Minden nap tanulok valami egyszerű okosságot, amitől frankónak érzem magam. Aztán elfelejtem. De ettől még nem leszek én hanyag... csakhát... szelektív a memóriám. Meg mondjuk jah, az hanyag. Mármint a memóriám. Én nem! Mindenért az agy a felelős, ezt már több tudós is kijelentette. Ilyenformán legalább van konkrét dolog, amire a hülyeséget foghatom. Hát ez deszar. Ilyet is csak egy leány ötölhet ki. Merthát az agyam is én vagyok. Ez meg szinte antik görög megállapítás. De nem! A filozófia fontos, de legegyszerűbb, ha eszünkbe sem jut a gondolkodáson gondolkodni.... Véleményem szerint a gondolkodásról gondolkodni olyan, mintha! Pedig nem!Egyébkéntmeg Anti Bácsi a legnagyobb filozófus. Hogy miért?

Mert sokan nem értik.

Mert sokan nem szeretik.

Mert sokan nem elég kreatívak, hogy befogadják a vegytiszta ökörséget.

Ez van. Pedig állítólag a magyaroknak kifejlett humorérzéke van, ami bizony fogékony a rejtett poénokra is. Életem szerves részét képezik azon próbálkozások, melyek a "humorérzék" elsajátításával kapcsolatosak. Persze, hogy szeretem a kabarét. A színházat meg hogyne! A jó hozzáállás alapegysége a nyitottság.

Mint az ejtőernyőnél. Az is nyitott -jó esetben.

Pippi

"Az elmúlt hetekben a magyar sajtóban egyre gyakrabban lehetett olvasni arról, hogy Románia 5-10 éven belül utolérheti Magyarországot az egy főre jutó GDP-t tekintve, annyira dinamikusan fejlődik az ottani gazdaság." /origo/

Nem bírom szó nélkül hagyni: csak annyit, hogy a magyar sajtónak meg már jó ideje nem kell hinni... Természetesen tisztelet az igen ritka kivételnek. Ha netán bármi közöm lesz az életben az újságíráshoz, majd igyekszem kevésbé próféta szellemben írni... Miért van az, hogy mikor minden kötél szakad, nem a saját házunk táján söprögetünk, hanem mások helyzetével példálózunk? Hamar sírba dobjuk, vagy szentté avatjuk a szomszédot, míg mi magunk elfelejtjük, mihez is fogtunk úgy öt perce. Aztán beledöglünk. "Meg fogsz halni." -mondta mindig egyik kedves Barátosném. Furcsamód mindig igaza volt, van, lesz. Tényleg. De visszatérve a románok helyzetére: a magyarok csak írni tudnak a fellendülésről. (Bár a részletet olvasva azt hihetnénk, hogy minket aztán jó nehéz utolérni...)

Naja... a depressziós nő vásárol, a depressziós pasi háborúzik, vagy reformál. Valószínűleg a keleti régiókban az emberek többségének furcsa gyermekkora volt...

Pippi

P.S. A politikát és a gazdaságot hagyom a fenébe, csak megtetszett ez a kis cikkrészlet.

Kell néha az állandóság, néha meg unalmas. Hogy hányadán állsz a folyton változó okosságokkal, nem könnyű megmondani, mert mikor nyeregben érzed magad, kiderül, hogy nincs alattad a ló. Naja, könnyű odaképzelni.

Az imént töltöttem le egy aranyos kis játékot, ami valószínűleg órákon át elszórakoztat majd. Persze alkalmanként 10 perces játékkal, mert többet nem bírok idegekkel. Tudnám, mi a fenének töltök le ilyeneket, ha csak az idegrendszeremet túráztatom velük.

Töröltem.

Mostmeg várok, mert nincs kihez szóljak egy szót. Mint az nyilvánvaló, nem szeretem ezt az állapotot. Többnyire. Azon gondolkoztam, kéne valami háziállat. De azt a jószágot meg csak félteném. Meg persze a macera a "karbantartással". Pedig szeretem a szőrös, melegvérű állatokat. Volt hörcsögöm. Más nem fért el egyik lakásunkban (hagyományos, emeleti proletárlak), az állatkínzás meg nem kenyerem. Mert bizony az ilyen lábtörlő-imitátor pudlik még csak-csak elvannak egy kisebb fotelban, de szerintem azért a spániel már nem a benntlakásos kategória. Csivava a limit. De úgynézem, nekem egyelőre nem adatik meg egy nagyobbacska háziállat. Pedig a bocikkal sincsen bajom. Najó, a kecskének nem olyan szépek a szemei, a tyúk meg még nálam is együgyűbb állat -pedig ez nagy szó.

Na most keresek valami kellően értelmetlent a tévében, csak mert.

Pippi

A legtöbb ember útravaló, nem életre... Néha érdemes bizonyítani, mostmeg jókedvem van, éppen ezért fogom a kedvenc pöttyös bögrémet és megtöltöm valami meleg és édes szarral. Zenehallgatás: Falco. La-la-la!

Úgy egy hete épp többszáz korombéli ökörrel ütöttem el a szabadidőmet. Élmény volt bőven, ezekből szemezgetnék, kizárólag azért, hogy próbára tegyem a memóriám...

Jó a tánc. Legjobb tömegesen, ez megvolt. Meg hát. Többszöris! Mindenki élvezte, aki csinálta, látszik, mikor igazi a lazulás: ha minden szarra hajlandó vagy mozogni. Attól igazán JÓ egy buli, ha nincsenek fenntartásaid. Jöttek is a mindenféle csatlakozni vágyók és Te meg mint egy nagy kosár, hagytad, hogy Beléd hulljanak az élmények. Felcsigázta az érzékeket a hang és a látvány is: valahogy mindig macerálja a szemem és a fülem a tömeg, a tánc és a jó zene. A jó zene meg mint mondtam, csak a hangulattól függ, ördögi kör. Nem nehéz belekerülni. Aztán nagy nehezen kivergődsz és bedobsz valami hűvöset, mikor arra eszmélsz, hogy két levegővétel között beállt a képbe egy személy, ekkor bizony komoly késztetést érzel, hogy megtudd, hogy hívják. S ekkor újabb futam kezdődik: bla-bla-bla, akár órákon át, aztán elfogy a kezedből a hideg. Táncolsz, nevetsz. Akikkel közelebbi kapcsolatba kerültem, ami akár több mondatot is jelenthet, egytől-egyig megérnének egy bejegyzést, de valószínűleg csak szemezgetek majd közülük, franc tudja.

Aztán néha kedvem támad ezeket az illetőket felkeresni, erre manapság ugyebár számos lehetőségem van, s itt nem az FBI nyilvántartására gondoltam. Az a gond, hogy bizonyos keresési feltételek nem adhatóak meg szabadon. Például én most kíváncsi lennék, hány magyar ember szeretne elmenni egy Gala Nocturna-ra. Pedig marhára érdekel... (Aki ezt olvassa és úgy érzi, stimmel a leírás, az írásban jelezze, ha nincs jobb dolga).

Mikor megkérdezel valakit, hogy "mi a hobbid", nem gondolhatod komolyan. Két lehetőség van. Akinek feltetted a kérdést, az vagy letudja az "olvasok, eszek, alszok" választékos témakifejtéssel, vagy rosszabb esetben ráébreszt, milyen kis gyér vagy: szerényen elmeséli, hogy néha kiállítást szervez, vagy ejtőernyőzik, esetleg szórakozás képpen a negyedik diplomamunkáját dobja össze... Ilyenkor odébbsunnyogsz, hogy átgondolhasd az eddigi életed, vagy ahogy én teszem: tátott szájjal szívod magadba az újdonságokat.

Akik unják az életüket, azokra nem vagyok kíváncsi, unatkozni egyedül is tudnak. Szeretem eszement, életrevaló emberekkel körülvenni magam, akik a mélyebb érzelmi kapcsolatok (állandóság, biztonságérzet, szeretet) ellenpontjaként a nyüzsgést, a változatosságot és a nyitottságot képviselik. Szeretem, ha jönnek-mennek.

Néha főzök. Az áldozatok száma nem ismert. Nem bírom a negatív kritikát -csak főzéskor. Jellemhibák tárháza nyílik meg előtted, ha kitartóan kopogtatsz nálam. De kopogtass csak.

Lusta vagyok, a sport témát hagyjuk. Az egyetlen -függőleges testhelyzetben végzendő-testmozgás, amit aktívan, órákon át szívesen űzök, az a tánc. Erről fentebb írtam, jah. Viszont itt kitérnék arra, hogy imádom, ha zenei linkekkel traktálnak. Új dolgokat megismerni -nincs is szebb feladat. Hm, talán van...

Zárás.

Pippi

Jár a szám. Mindenkinek.

Ha kell, ha nem: Dilis. Ezt a bejegyzést Neki. Mert álljon itt egy hosszú és néha oly bosszantó kapcsolat emléktáblája, nyilván azért, mert nem csak így lehet jellemezni. Hanem máshogy is. Például türelemmel, melyet én gyakoroltam, a megbocsátás meg nekem járt (mint a fentebb említett szám, csak másként...). Van, amit csak az ért meg, aki semmi mást. Nem csináltam semmi jót és értéket kaptam, kérés nélkül, ami néha arra sarkallt, hogy fejlesszem magam. Máig nem derült ki, miben fejlődtem, de az odaút élvezetes volt, nem fújta a fülem a szél. Dilis is beszélt hozzám. Néha meg csak mosolygott. Ő erősített meg a gondolatban, hogy igazán csak azok az emberek bosszantanak fel, akiket imádok. Örömmel várakozok a jó dolgokra, Dilis túl jó volt, nem erőssége a pontosság. Nembaj, majd szólok Neki holnap, hogy terhes leszek.... a szülésre tán ideér... Van rá úgy 5-10 éve, szóval sietnie kell. Mert néha persze felbukkan előttem és akkor dúl. Dúlja a gondolataim, az értékrendem és. Aztánmeg elhalad és marad az öröm, az elégedettség és a hiányérzet, de csak mosolyog. Meg én is. Az irigység már jó pár éve elmúlt, elvégre minek is. Hiszen a lényét valahogy magaménak érzem, elég az. Viszem ide is, oda is. Nem változott semmit az elmúlt évek alatt. Személyisége és elvei egy zárt szobán belül sétálnak fel-alá és nézegetik a képeket a falakon. Tapsol, aztán odébbcsoszog, ilyenkor úgy érzem, mintha változna, de nem! Csak mászkál, amit imádok. Sosem bírom követni, úgyhogy inkább leülök a szoba közepén és nézem, ahogy Ő nézeget... A képeket nem látom, csak a hatásukat, ami ott buborékol a szemében. Cinikus dög vagyok, mert néha kinevetem. Jó így -azt hiszem, Neki is. Imígyen vagyunk ketten a szobában, aztán néha nyílnak ajtók és kiderül, hogy mások is kíváncsiak a képekre. Ilyenkor a tömegtől nem látom, a tömeget néha fiúk alkotják.

De a fiúk unják a képeket. Ilyenkor újra látjuk egymást. Mosolygunk.

Pippi

Mindenek előtt kijelenteném, hogy blogomban a Párkapcsolatomról kuss, mert az az Enyém. Nem megosztós.

Némelyek szerint szörnyűséges ember lehetek, de ez nem igaz. Gyermeki szívem van - egy befőttesüvegben az íróasztalomon. /Stephen King/

Ha sokáig nézel a mélységbe,
a mélység is beléd néz. /Nietzsche/

Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig "lelke"). /Nietzsche/

Ezzel nyitnám második bejegyzésem. Persze, hogy ilyen sablonos idézetes honlapról szedtem mindhármat. Node ha egyszer tetszenek... Hm... most megjött a kedvem az íráshoz. Szörnyen hangos a billentyűzetem, ami nagyon üdítő számomra. Talán mert kedvelem a hangos írógépeket is.

Valamily módon kényszert éreztem, hogy regisztráljak itt... Végtére is nemcsak magamnak adózok, hanem annak a sok Embernek, akikkel eddigi rövid életem során összehoztam magam (A Sors dolgot egyelőre hagyjuk), vagy akik esetleg önszántukból elviseltek. Minden lény a környezete által meghatározott. Ezt nemtudom, ki mondta, de jól tette. Volt szerencsém nézetekhez, eszmékhez, velem egyidős leányok és fiúk beszéltek hozzám. Beszéltek, hallgattam, olvastam, írtak, s a válaszokat sem hagyták szó nélkül, hallgattam, olvastam. Elégedett vagyok az eddigi életemmel, meg persze a környezetemmel is. Hát a változásokba meg igyekszem nagy hanggal beleszólni... Személyes adataimról és külső jellemzőimről minek.

Inkább arról az általam hőn szeretett rétegről nyilatkoznék, akik mint környezet szerepelnek a fentiekben. Folyt köv.

Pippi

Fenét se érdekel, de van, mert eddig nem tudtam, hogy milyen. Mármint nyilván ez a blog-írás. Magamról majd később írok, egyelőre elég annyi, hogy.

Előre szeretném tisztázni, hogy bármilyen egyezés a valósággal, nem a véletlen műve.Aki magára ismer bármely bejegyzésben, az vagy egoista, vagy tényleg!

Tessék kérem nyugodtan beszólni, mert azt is szabad. Sőt. Vigyázz, cinikus, kötekedő és silány humorú nőnemű egyed vagyok, úgyhogy nyilván válaszolok a kritikákra. De legfontosabb a Papírkutya... Imádok értelmetlennek szánt mondatokat írni, hogy aztán csak annyi jusson eszedbe, idióta.

Most megyek hajatmosni, de még ma folytatom az idétlenkedést.

Csak hatékonyan!

Pippi.