Némelyek szerint szörnyűséges ember lehetek, de ez nem igaz. Gyermeki szívem van - egy befőttesüvegben az íróasztalomon. /Stephen King/
Ha sokáig nézel a mélységbe,
a mélység is beléd néz. /Nietzsche/
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig "lelke"). /Nietzsche/
Ezzel nyitnám második bejegyzésem. Persze, hogy ilyen sablonos idézetes honlapról szedtem mindhármat. Node ha egyszer tetszenek... Hm... most megjött a kedvem az íráshoz. Szörnyen hangos a billentyűzetem, ami nagyon üdítő számomra. Talán mert kedvelem a hangos írógépeket is.
Valamily módon kényszert éreztem, hogy regisztráljak itt... Végtére is nemcsak magamnak adózok, hanem annak a sok Embernek, akikkel eddigi rövid életem során összehoztam magam (A Sors dolgot egyelőre hagyjuk), vagy akik esetleg önszántukból elviseltek. Minden lény a környezete által meghatározott. Ezt nemtudom, ki mondta, de jól tette. Volt szerencsém nézetekhez, eszmékhez, velem egyidős leányok és fiúk beszéltek hozzám. Beszéltek, hallgattam, olvastam, írtak, s a válaszokat sem hagyták szó nélkül, hallgattam, olvastam. Elégedett vagyok az eddigi életemmel, meg persze a környezetemmel is. Hát a változásokba meg igyekszem nagy hanggal beleszólni... Személyes adataimról és külső jellemzőimről minek.
Inkább arról az általam hőn szeretett rétegről nyilatkoznék, akik mint környezet szerepelnek a fentiekben. Folyt köv.
Pippi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.