Újabban egyre több blognak vagyok rendszeres olvasója. Ezt a bejelentést muszáj volt megtennem -belső kényszer. Mindenesetre tennék pár finom megjegyzést ezen blogok milyenségére. (Hozzátenném, hogy az eddig nyomon követett irományok -Olin, Jay, stb.- sem maradnak felügyelet nélkül!)
Na. Előszöris kaptam egy meghívót egy meglehetősen durva, szókimondó, irritáló, de csilli-villi, vonzó blogra. Első, ami feltűnt, az a temérdek vulgáris kifejezés volt, ami nő -igen, ez egy Hölgy blogja- billentyűzetéből elég meglepő és zavarba ejtő. De ettől függetlenül hajt a kíváncsiság és igenis tetszik. Mert olyan, amilyen. Meg én is olyan vagyok, amilyen. Ez olyan színes, de egyszerű, tényközlő, tényleg napló. Aztán ottvan egy másik blog, amit hímnemű embertársam vet monitorra. Emez szöges ellentéte az elsőnek, mert olyan szofisztikáltan, húdeművésziesen és mű-fennkölt formában küld el minden civilizálatlan honfitársat melegebb éghajlatra. Á, ez az, amitől hirtelen nagyon ideges tudok lenni, teljesen begőzölök -tehát olvasója maradok. Valami rejtélyes okból kifolyólag nagyon mélyen érint/sért/bánt, ha valami ficsúr az ifjonti hevével billentyűzetet ragad és hirtelen életművész/hivatásos beszólogató/ripacs lesz... Mert manapság természetesen mindenki olyan nagyon különleges. Én nem. Én -köszönöm szépen-, jól elvagyok egyszerű, színtelen, szagtalan halmazállapotomban, mint békés, bolgod parasztlány.
Bezzeg az én blogom! Háh... Itt nincs semmi érdekes, szánalmas magambanbeszélés az egész, de szégyen ide-szégyen oda, élvezem. Úgyhogy nem úsztok meg. Mert valahogy lételemi függésben vagyok azzal a jelenséggel, amit sztárocskák esetében "népszerűség"-nek is hívnak: szeretem, ha szeretnek, minél többen. Persze, ezzel sokan vannak így, de én -úgy vélem- teszek is érte. De inkább utáljanak, mint ne alkossanak véleményt. A semlegesség annak a biztos jele, hogy unalmas valaki...
Jejzusss... egész eddig a SEMMIRŐL írtam negyed oldalt... Bleh. Na, akkor még röviden nyilatkoznék pár új, tiszavirág életűnek ígérkező hobbimról... (Azért vagyok ilyen pesszimista, mert jön a szeptember...). Az egyik ilyen az animálás. Egyelőre pálcikaembereket mozgatok ide-oda, primitív mozgásokat jelenítve meg. A lelkesedésem persze töretlen, álmodozni meg szabad. A másik kreatívnak mondható törekvésem eme csodálatos blog küllemének megváltoztatására irányul. Nem mintha nem lennék elégedett ezzel a sablonnal, de nemis ember az ember, ha nem akar mindig "szebb, jobb, nagyobb" lenni... Szóval ha hirtelen beáll valami szemetgyönyörködtető/gusztustalan új állapot, akkor épp blogküllemszerkesztek. (Ettől persze szmájlik használatának mellőzése megmarad és igenis törekedni fogok a szavakra korlátolt minimalizmus felé. Csak semmi pánik.)
Pippi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.