Élményekben gazdag hétvégéről számolhatok be -végre valami. Mivel volt szerencsém egyedüli indulóként megnyerni a szakos hallgatói érdekképviselői pozíciót, részt vehettem a Hallgatói Önkormányzat által szervezett "vezetőképzőn", ami gyakorlatilag egy háromnapos buli. Amennyire be voltam ájulva a gólyatábortól, most majdnem ugyanannyira le vagyok nyűgöződve. Ez valami eszméletlen volt (ez amúgy a résztvevők döntő többségére is igaz volt). Álljanak itt a publikus emlékképek (ezúttal nem adok fantázianeveket, mert lusta és fáradt vagyok ennyit kitalálni).  Igyekszem időrendben haladni és módszeresen és kreatívan beépíteni a szövegbe a tanult szakkifejezéseket...
Pénteken kettő után felvettek párunkat Gabiék (összesen 5en utaztunk egy parányi járgányban), s még a borús időjárás sem szegte kedvünket, kellemesen magas hangerő mellett énekelgettünk a kocsiban. Az út az valami csodálatos volt -nem lehet nem gyönyörködni a Budapest és Esztergom közötti tájban... Határátlépésünket követően útbaigazítást kértünk a helyiektől, ugyan, merre van az arra. Megmondták, s rövidesen ki is kötöttünk egy szanatóriumnál, amiről kiderült, hogy -bár szellemi teljesítőképességünk alapján simmelt volna- nem az a mi szálláshelyünk. Útközben hiperaktív telekommunikációs csatornák létesültek, s kiderült, a busz, ami a többi jószágot szállította, konkrétan nem fért át egy boltív alatt, ezért kerülnie kellett... Még szerencse, hogy ilyen nagyon felkészültek voltak a sofőrök, meg helyismeret, miegyéb... Szóval ők is késtek, mi is késtünk, nemhogy az akadémiai félórát, de a másfelet is majdnem tartottuk. Csúszott a program, meg mi is: szétfelé. Kiderült, hogy 130-nál is többen vagyunk és vannak közöttünk beépített határontúliak is. Kiszálltunk, egyelőre nem sok ismerőst találtam, de ahhoz a kevéshez nyilván azonnal odamentem, hogy "wassap". Becsekkoltunk a recepción, megkaptuk a programfüzetet, majd megtámadtuk a 101-esnek becézett szobát. Ezután az étkezőben nekiálltunk táplálkozni. Kellemes kis terem volt, éppen akkora, hogy bőven beleférjen a társaság leleményesebbik fele. A kevésbé leleményesek fél órával tovább éheztek, s mikor mindenki végzett, vezényszóra beáramlottunk a "konferenciaterembe", ahol egy megnyitón, meg egy "2009-es év kihívásai a felvételi számok tükrében" című előadáson, amin konkrétan sikerült csukott szemmel figyelnem. Norbi néha finoman meglökött, hogy talán az első sorban mégsem ildomos ilyesmit kivitelezni. A feszített munkatempót tovább fokozta egy hirtelen beiktatott és alig észrevehető időtartamú kávészünet, amiben mindenre volt időm, csak kávézni nem -pedig azért volt egy arcom, na. Szóval huss, elillant, jött a következő menüpont, a szekcióülések. Jómagam külügyi referensi tisztségemnél fogva a külügyes szekciót céloztam be, amit Zsombor (Gabi Barátja, nagyon jófej srác) tartott. Hiába, választani tudni kell. Mármint szekciót. Épp mikor valaki beötletelte, hogy söralátéteken reklámozzuk az egyetemet, döntött egyet a hasam és korgott. Egy faházban voltunk, amiben 5 ember kényelmesen elfért volna ülve-fekve. Namármost, mi voltunk vagy 20-an. Hering-szindróma. Viszonylag komolynak tűnő kérdésfeltevések és válaszadások tengerében lubickoltunk, majd újabb kávészünet esett meg. Ez után következett a legelitebb rész. Vissza a konferenciaterembe, küldöttgyűlésre. Elérkeztem karrierem eddigi legmagasabb pontjára: átvettem a mandátumomat... Kis zöld lap, rajta név, szak. Már így is épp elég felelősséget éreztem a vállamon, mikor a kgy megnyitásán Börni felolvasta a nevem, mégpedig azért, mert lemaradtam a listáról és aleső szavazás tárgya lettem... Ezenkívül kiderült, hogy min. 50% részvétel kell, hogy határozóképes legyen az egész gittegylet. Történetesen én, a lista végi senkiházi voltam az a bizonyos 54. személy, aki nélkül a kgy-t újra össze kellett volna hívni... De még nincs vége: hamár így meg lettem említve, rám bízták a jegyzőkönyv aláírását is. Na, azé, vaze... Jóból is megárt a naugye.
Szavazgattunk, döntögettünk, meghallgattuk a mindenkit, majd kielégítettem természetadta vágyaimat -irány a vacsi. Tele nem lettem, de azért jól esett. Mindenki elégedetten hagyta el a tett színhelyét. A szálloda előtti teraszon aktív szociális tevékenység folyt, mindenki ott cigizett, meg fabózgatott a többiekkel. Nyilván énis bégettem a többi birkával... Jó hangulat kerekedett, majd a szervezők egy része eltűnt -mint kiderült, nemes küldetésük egy boltba vezetett, ahonnan szeszt hoztak. Meg sünöket.... (itt hívnám fel Ed és Olin figyelmét, hogy SÜN!) Merthogy ebből az idióta mémből itt is közösségi program lett. Ahogy visszatértek Zsomborék, a helyet ellepték a kék, meg sárga sípolós gumisünök, általánossá vált emberek tömegből való kiemelése azzal a bizonyos rendőrségi formációval... Egy ideig vicces volt, aztán unalmas, aztán ittunk, tehát megint vicces. (Most épp körtelevet iszom, de ez tökmindegy.) Mellesleg megszületett egy közismert magyar sláger átirata, miszerint "A sün közepén állok, körbe vesznek jóbarátok...", ehhez nem fűznék komolyabb kommentárt. Humorizáltunk, ismerkedtünk. Mivel délután megérkeztek a pass-ok, már nem is kellett megkérdezni semmit, csak odanyúlni (ez az ittas egyéneknek könnyítést jelentett). Gólyatábor-fíling mindenütt. Aztán megnyílt a táncparkett, meg a pokol kapuja, melyet akár "büfé"-nek is nevezhetünk. Biztonsági mellényekben nyomultak a hökös pultosok, mi meg nekiálltunk táncikálni. Szépen lassan mindenki belemelegedett. A lányok szépre, a pasik merészre itták magukat, volt móka és kacagás, ami Viktor esetében inkább róka és kocogás értelemben szerepelt... Akik nem dőltek ki (vagy már újra felébredtek), már éjfél körül belejöttek. Meg énis. Csak hogy az izgalmakat fokozzák, először előkerült egy szemetes, azt körbetáncolták (én mereven elhatárolódtam, úgyhogy csak sunyiban folytattam a dolgot...), majd megjelent egy fikusz, amit májusfa-szájízzel mindenki jól meghódított, Viktor csábosan vonaglott neki egy darabig, pedig azt hittük, a szobájában alszik... Ezután előkerült egy seprű, meg egy talicska. Nívós hotelek partykellékei bölcsészek számára. Talicskás táncolás szemetesfedéllel a fikusz körül, söprűvel integetve az aktuális ritmust... Már akkor megmondtam, hogy itt vér fog folyni, meg alkohol. Hihetetlen, mennyit táncoltam, hány embert ismertem meg és ehhez képest milyen nagyon józan voltam (amúgy egész hétvégén össz-vissz 1x volt kb 2 óra, amikor úgy éreztem, kicsit szűk nekem a konferenciaterem). És ami a legszebb az egészben: emlékszem a nevekre is (ennek ékes bizonyítéka, hogy sikerült lecsekkolnom xyxy-en az új spanokat). Hajnali mittudoménmikor összenéztünk Gabival és azt mondtuk, holnap is lesz egy nap. És mentünk szobára, lefeküdtünk (Lévi [Anita], a másik szobatársnőm, aki egyébként egy oltári nagy arc, jól összehaverkodtunk -nem volt még sehol). Hajnali fél kilenckor keltünk, rövid fejszerkezeti restauráció, meg az előző este megbeszélése. Gabival nagyon kellemes eszmecseréket folytattunk a másik nem képviselőiről, aztán Lévivel is kipletykáltuk az univerzumot. Reggeli után egy roppant izgalmas foglalkozás kezdődött: elbóbiskolhattam a gólyatábori filmen, meg a szekciómunkák bemutatásán. Ádám ölében lett ülőhelyem, egy masszázsért cserébe -jó biznisz volt, mert baromi hosszúra nyúlt a fejtágítás. Majd pár programot kihagyva és átugorva jött az ebéd, pontosabban mi mentünk ebédelni. Itt újabb arcokat ismertem meg, akikkel az este folyamán is jópárszor összegabalyodtam, táncoltunk, fényképezkedtünk ("pózer köcsögök vagyunk mind"). Na azért itt szószerint idézném a programunk egymást követő két pontját: 13:30-14:30 -Ebédszünet, 14:30-15:00-Kávészünet -hát nehogymár ne pihenjünk ki, hogy ettünk... Szieszta bölcsész-módra. Hanem aztán a következő napirendi pont: "Móka". Ez ilyen többállomásos retardáltképző volt -aktívan részt vettem mindenben. Kedvenc játékcímem: "Harcipuszi" -ezen szerintem egy egész bizottság dolgozott... A csapatunk kihúzta az "emo-k" fecnit, itt elszabadult a pokol, mondhatnám, nagy ÉRVÁGÁS volt ez az egész csapatnak. Mesterünk Viktor lett, kabalánk meg Gömbi... Viktor nyakkendős fakeresztje alatt masíroztunk állomásról állomásra, közben latinul skandáltuk a domina-dominót... Viktor ezt meghatározta a zsűrinek: "imótkozunk". No comment. Nyilván nem nyertünk, de meg nem tudnám mondani, kik nyertek helyettünk -ebből is látszik, hogy a csaptszellem, meg a járék volt a lényeg (-a sajtó számára. Valójában a pia...). Kezdődött a másnapi programból idecsúsztatott bölcsész kvíz, ahol igen értékes információkkal és tapasztalatokkal gazdagodtam. A játék lényege: ha okosatmondasz, ihatsz. Volt pár borzalmasan elvont illető, akik esetében Isten bizonyára jobbnak látta, ha tudással és memóriával kompenzálja az arcszerkezeti sajátosságokat... Egy jó válasz- egy pohár. Nekem két poharam lett, a győzteseknek 11-12 körül... Viszont egy Sanyi nevű illetőnek besegítettem, mert nagyon okos volt és emiatt nagyon ittas is. Szerintem ez arra volt jó, hogy kiegyenlítődjenek a szobába való hazajutási és csajozási esélyek. Büszke voltam a két poharamra, tekintve a kérdések milyenségét. De legalább megtudtam, hogy az emberen kívül csak a hiénának és a vakondnak van szűzhártyája... Mikor már kellően átfagytunk, újabb étkezés, majd ismét kezdődött a party. Itt már látszott az emberek mennyiségén és milyenségén is, hogy az EU-s követelményeket a szervezők figyelmen kívül hagyták. A férfiak kicsit megvadultak, a csajok meg próbáltak ezzel lépést tartani. Mindkét estére jellemző volt, hogy egy hajnali kettő körüli hullámban a diszkózenét felváltotta a hazaszeretet és nagy kört alakítva énekeltünk hazafias nótákat, na. Számomra ez már sok volt a jóból, kicsit táncoltam még, aztán -hogy meglegyen a napi jócselekedetem- karitatív tevékenységbe kezdtem... Néha ránéztem Viktorra, meg Gömbire, akik keresztényre, majd homokosra itták magukat, meg Dani hogylétének néztem utána. Utóbbinak nem volt hogyléte, csak halmazállapota, meg jelentős tömege. A gravitációs mezeje meg főleg sörösüvegeket vonzott. Kicsit istápoltam, majd eldöntötte, hogy felmegy a szobájába (megjegyzem, a hotel tele volt lépcsőkkel), mire mondtam, h akkor elkérem a kulcsukat, meg felkísérem. Naja, a második estén már látszott, hogy majdnem mindenki magával van elfoglalva. Nem, nem önzőség, csak elővigyázatosság, mert senki nem akarta összehányni a másikakat... Mivel nem lett meg a kulcs, Gabival megbeszéltük, h akkor nálunk alszik. Az odaút (a szobáig...) gyötrelmes volt, konkrétan: leestünk a lépcsőn. Az én hibám, hát milyen dolog az, hogy nem vagyok annyira stramm csaj, hogy elbírjak kb. 100 kiló tömény alkoholt? Mert akkorra Daninak már vegyjele volt... Azon gondolkoztam, visszakullogjak-e a szeszdébe (hát igen, érzékeny orrom messziről kiszűri a pia és a tesztoszteron bódító illatát, nyehh...), vagy aludjak-e (most ott szagolgassak...?!). Letöröltem újdonsült szobatársunk vérző lábát, majd beparancsoltam a Gabival közös franciaágyunkba. Hát aludtam. Illetve próbáltam, de ez egy vad éjszaka lett, több ízben fejbe lettem kólintva. Pár jéger után a másik két hölgyemény is hazajött/hazahozódott...
Reggel Dani telefonja ébresztett minket -négyszer is, majd a hotel riasztója szólalt meg kétszer (véletlen, aha, naná...), amire lassacskán elkezdtünk ébredezni. Lecsorogtunk reggelizni. Azokért az arcokért már megérte az élet. Aki éjjel legény, az most nappal leány volt, vaze. Nem táskák, hanem bevásárlókocsik gurultak a kialvatlan szemek alatt, szinte hallottam a fejekből kiszűrődő légkalapácshangokat. Eljött a búcsú ideje, egy csodás hétvége zárása. Szavakba nem tudom önteni, mennyirenagyon élveztem. Böff, azt ki is hagytam, hogy a dombtetőről a Dunára nyílt a kilátás, meg az azt körülvevő csodás hegységre. Hát na...! Mikor összecuccoltunk, Zsombor előkapta a királykék kicsikocsit és hazaindultunk. Hazafelé zenehallgatás volt a program. Annyiban módosítottunk az odaúthoz képest, hogy akárhány piros lámpát kaptunk, letekert ablakkal, max hangerővel bemutattuk a világnak, hogy mulat egy lelakott, fáradt, idióta bölcsész. Trógerkodtunk. Nagyonment. Mostmár hivatalosan is beveszem az emlékezetes muzsikák listájára a Disco Partizani-t ...
Fuh, csodálatos volt, leírhatatlan és ajánlom mindenki figyelmébe. Nyihá! (Az ott készült fotókért nem vállalok felelősséget...)

Pippi