Vizsgák utáni első megkönnyebbülésem után másodszor is megkönnyebbültem. Aztán harmadszor. Azóta meg egyre jobb a helyzet, nahát! A regisztrációs hét első napjai nagyjából úgy sikerültek, ahogy elterveztem, azzal az apró eltéréssel, hogy sokkal kedvezőbben alakultak az események (leszámítva, hogy Bleedhez még mindig nem jutottam el Budakeszire, a Szanatóriumba). Tehát vegyük szépen sorra -bár kicsit összefolynak a napok... Hétfőn gondoltam egy merészet és elmentem indexet leadni. Az egész úgy kezdődött, hogy Angellel, Fredoval és Sarah-val volt megbeszélt találkám kettőkor, viszont BlackHanddel (Ő is mókus) is megbeszéltem, hogy nem ártana összefutni. A délelőttöm egy része tehát BlackHanddel és Kedvesével töltöttem egy kocsmában, ami a "macifröccs"-ről híres -ami egyébként valóban finom. Jót társalogtunk a világ nagy dolgairól, majd visszacaflattam a sulihoz, hogy összeszedjem a csajokat. Sarah nemjött, így Angellel vártuk Fredot. Miután mindannyian megszabadultunk attól a rettegett fekete könyvecskétől, nagy boci szemekkel kértem a Hölgyeket, hogy maradjanak még egy kicsit, ha ráérnek. Ráértek. Maradtunk és vagy egy órán át csacsogtunk a bejárat előtt, aztán arra a zseniális megállapításra jutottunk, hogy odabenn melegebb van. Megnéztük, tényleg. Ígyhát a következő egyórás "menetet" már a főépület folyosóján zavartuk le, egy padon. Négy óra körül egységesen megszavaztunk egy felkelést, ami a padról történt, majd a Kálvin tér felé vettük az irányt. Itt elváltak útjaink, elcsíptem egy 47-es villamost, s meg sem álltam a Móricz körtérig. Itt fantasztikus dologhoz jutottam hozzá. Olin nemrégiben licitált a nevemben egy könyvre... Nem akármilyen könyvre... Wieslaw Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly. 1978-as (első!!!) kiadás. Uhh, már vagy fél éve ez után szaladgáltam, antikváriumról antikváriumra. Szóval Olin az én személyes jótündérem. Hm, Vele újabban egyre többet beszélek, s vagy ez nincs Rá jó hatással, vagy még mindig el van kámpicsorodva a közelmúltbéli események miatt. Hát nem csodálom, mindenesetre próbáljuk feldobni, de lehet, hogy csak idegesítjük vele...?? Hm... No, hamár a feldobódásról van szó...Ma ugyebár szerda van, én mégis valahogy kedd-szagot érzek. Talán mert a tegnap este ma reggelig elhúzódott.... Már megint egy ilyen időérzék-vesztés, hűha! Na. Kedd délelőtt bementem suliba, ahol -elvileg- Ninával és Eddel találkoztam és Ninával jól kibeszéltük azt az időintervallumot, míg nem találkoztunk. A gyakorlat ezzel szemben az volt, hogy Ninának se híre, se hamva -egész délelőtt. Sebaj, majd este. Délután ez a Bleed-látogatás nem jött össze, amit rohadtul sajnáltam. Helyette rokonlátogattam. Késő délután/este megfigyelhettem Ed vezetési stílusát, összefutottunk Apujával, majd következett a nap fénypontja: az éjszaka (na, ezt jól megaszon'tam). Előre megfontolt aljas tervünk megvalósítása történt: 20:00, Blaha Lujza tér, Nina, Olin, Ed és én. A valóság: először is -a tisztán látás végett- megemlíteném, hogy Ed előző este lemondta a programot, a délután folyamán viszont lemondta a lemondást. Tehát jött. Erről Olin nem tudott, ergo azt hitte, csak hárman leszünk. Olin késve érkezett, mi Eddel akkor már egy megnemnevezhető gyorsétteremben ücsörögtünk. Olin berobbant, volt nagy öröm, hogy végül mégis négyen leszünk. Feltűnően csinos volt, jól állt Neki az a narancsos felső, meg a hozzá színben tökéletesen passzoló rúzs. Ki volt rittyentve, na. Csacsogtunk, s már fél óra eltelt a megbeszélt időpont óta, Nina persze sehol. Ezt szinte kezdjük megszokni Tőle, már nem is szidjuk olyan hevesen, mint mikor egyszer másfél órát "csúszott". Hihi. Na, beizzítottuk hát a telekommunikációs csatornákat, minek eredménye képpen kiderült, hogy Nina nem a Blahára jön, hanem "majd" a Dürer Kertben találkozunk (itt került ugyanis megrendezésre a nívós esemény, ami a programajánló szerint "VII. Psycho Nightmare" névre hallgatott). Az ekkor kialakult új helyzetre egyrészt morgással, másrészt elindulással reagáltunk. Fogtuk magunkat, egymást, meg a lábainkat és nekivágtunk az éjszakának, meg a távolságoknak. Kellemes sétánk közben -a még szilveszterről maradt- serit (há, némmá, milyen magyaros!) szopogattuk Olinnal, de még így is maradt. Hát, be kell látni, nem voltunk elég tökösek. Út közben Olinnak támadt egy jobb ötlete. Minél jobb? Hát mindennél. ...Hogy szálljunk fel a nemt'omhányas trolira. Hát mit volt mit tenni, Olinnak nem lehet nemet mondani, ha valamit a fejébe vesz (meg nem is érdemes, mert az esetek meggyőző többségében jó ötletei vannak). Troli ide vagy oda, még így is kellett gyalogolnunk egy keveset. Szerintem már jócskán elmúlt kilenc, mikor végre megjelentünk a Dürer Kert bejáratánál. Ekkor elhatároztam, hogy ne odakünn ácsorogjunk, míg Nina is megérkezik (illetve Nina és Kedvese, mert végül Ő is eljött). Bementünk, leadtuk a szerkót a ruhatárban, majd felderítettük a terepet. Nekem szimpatikus volt a hely, kellemesen tágas, italpult hozzáférhető helyen, az árak kicsit magasak, a mosdó tiszta. A beugrót 800 jó magyar pénzben állapították meg, amit hamarjában le is perkáltunk, nehogy lemaradjunk valamiről. Ed rögtön meghívott minket egy pohár vörösborra, amit egy kanapén fogyasztottunk el -ez a rész szerintem kellemesen sznob hangulatot biztosított mindhármunknak, amit hamarjában el is kergettünk különböző intellektuális hozzászólásokkal, melyek egy, az interneten megtekinthető, kifinomult gondolatisággal rendelkező videók szöveganyagát idézték ("bööööörd", "Charlieeee"). No comment. Én ezalatt feltűnésmentesen lecsekkoltam a felhozatalt (Ed meglátása szerinte ez a manőver a tervezettnél kevésbé diszkrétre sikeredett), amiért jól ki is röhögtek. Már nyálcsorgatni sem szabad -úgy látszik. Sebaj, minden bíztatás ellenére eszem ágában sem volt "pasizni". Ha én egyszer a Barátaimmal megyek szórakozni, akkor nem szokásom önző érdekeimet eléjük helyezve lelépni valami "jöttmenttel". Hogy egy kedves ismerősömet idézzem, "pasik jönnek, mennek, a kutya marad" -kutya nem fér el a lakásban, én csak Jómadarakat tartok... Szóval feltett szándékom volt, hogy akkorát táncolok majd mindannyiukkal, amekkorát nem szégyellünk. Márpedig mi nem vagyunk szégyenlősek. Mikor felcsendültek az első dallamok (Olin fülbefogós reakcióját látva inkább: mikor felordítottak az első sátáni hangok), amiket táncra alkalmasnak ítéltünk, elfogyasztottuk, ami előttünk pohárban várakozott, majd észrevétlenül beszivárogtunk a bámész tömegbe. A "nagyterem"-nek kikiáltott helyiség nem volt nagyobb, mint amekkorának látszott.... Szóval kényelmesen megöltötte a nép. Nyomban megállapítottam, hogy a jelenlévők átlagos magassága igencsak imponáló számadatokkal kecsegtet, valamint feltűnően kevés hölgy volt jelen. Tehát: ide érdemes visszajönni. Kezdődött a mulatság, no ezt nevezem én úri murinak, háh! Eleinte Olin mögött álltam, úgy mozogtunk, sálálá. Aztán egyre jobban belelendültünk, kezdődött az ereszd-el-a-hajam. Meg kell jegyeznem, hogy Olinnal és Ninával is fenomenálisat roptam -reményeim szerint Ők is élvezték. Ninának külön pacsi jár, hogy azolyan Nők közé tartozik, akiket nem feszélyez, hogy a Párjuk is jelen van. Örültem, hogy ez nem korlátozta abban, hogy velünk is táncoljon. Sok a hogy. Nembaj, nincs kedvem szebben fogalmazni. Na. Aztán Ed is jól megtáncoltatott minket -szépen, sorban, aztán újra. Meg újra. Aztán a banda bepunnyadt, bennem meg maradt még némi feles energia, ezért kisurrantam a teremből és felkerestem a korábban, a női mosdóban "felcsípett csajom", aki először nyávogott, végül belement, hogy táncoljunk -mert megígérte. Pocoknak hívták, ami egyáltalán nem látszott rajta, de még a ritmusérzékén sem. Aztán lelépett, ekkor újra csatlakoztam az Unióhoz. Nina ekkor körbepuszilt mindenkit, egyrészt -gondolom- puszta szeretetből, másrészt mert indulni készült. Érzékeny búcsú. Igazán csak az lepett meg, mikor Olin is jött oda puszit adni. Mondom, hé, én maradok. Na, ekkor derült ki, hogy Ő meg nem. Nahiszen. Tehát Eddel maradtunk -hiába, akik igazi partyarcok. Je. Táncikáltunk, majd söröztünk még párat, elcseverésztünk egy jó idejig, majd elhallgatott a háttérzaj (oh, hupsz, az a koncert volt...), ekkor szedtük a sátorfáinkat, majd megkíséreltük a hazautat, ami elég hosszúra sikeredett, ezt én annak tudom be, hogy kellőképp elfáradtunk és a sör sem arról híres, hogy pozitív hatással van a mozgáskultúrára. Arra ébredtem, hogy ma van. Csupa kellemes meglepetés. És még csak a reghét felénél járunk. Blülülülülü.

Pippi