... ma pedig a korábban említett lakás belső alkotóelemeit varázsoltuk bele a kis puttonyos Csodába, imígyen esett például egy hűtőszekrénnyel, egy mosógéppel, ágyneműgarnitúrákkal, tisztítószerszámokkal (negatívan állok azokhoz a dolgokhoz, amiknek nyele van... azokkal többnyire dolgozni kell valamit....), meg még párezer aprócikkel. Az egyetem a vidéki családok számára szerintem az anyagi csőd szinonímája... Azért emelem ki a vidékieket, mert paraszt vagyok. Épp esélytelen harcot indítottam az internethozzáférésem hiányosságai ellen -abszolút sikermentesen. Hát ilyet...?! De nembaj, leleményes vagyok, inkább visszatérek a tegnapi, jól bevált taktikához: éljen a forraltbor, de ne soká, jobb, ha hamar elpusztítom, az agysejtjeimmel együtt. Aztán fekszek a miazmás kis lelkivilágommal az ágyon, beszélgetek egyet magammal, nagyokat hümmögök. Már csak idő kérdése és jön a karácsony, ami elől nehéz félreállni. Hiányos az ajándékkészletem, ez többnyire anyagi okokra vezethető vissza, de sebaj, majd kreatív leszek. Brzgghhhrmmm -újabb agygörcs, amit az internet (f)okozott... A holnapi napról előlegbe annyit, hogy átformálják azt az izgalommentes szénakazal-formációt, ami a fejemet ékesíti. Egy bátor és tettrekész vállalkozó némi juttatásért cserébe azt mondja, hogy fodrász..., majd ugyanezzel a lendülettel ollót ragad, aztán hogy mire használja, az gondolom, attól függ, mit szeretnék. De szerintem vágni fog vele, elvégre is az ollóval rajzolni nem szokás (de lehet, hogy csak én vagyok túl konzervatív). Aztán az "új haj"-ammal nekivágok majd a nagyvilágnak, meglátjuk, rémisztőbb vagyok-e, mint a jeti, ami ugye egy fiktív lény, tehát elvileg le kéne pipálnom... Hmmm.... fáj a hasam... ez a karácsony biztos jele. Már ma megkezdődött a "Nagyi-tréning", amely lényegében egy komplett hízókúrát foglal magába, aminek legfőbb alkotóeleme a "na, egyél még egy kicsit, a Mama kedvéért....vagy tán nem ízlik???" -erre persze az illendőség harangja kong az ember fejében, hogyhát a Nagyit mégsem illik vérig sérteni azzal, hogy nem repetázok tizennégyszer a huszonhetedik mesés fogásból is. Szóval jókislány vagyok, ilyen helyzetben mindig talpraesett. Gasztronómiában és humorban nem ismerek tréfát. Előbbi eredménye képpen viszont krónikus öv-kicsatolás és hangos önsajnálat következik be, miközben az ember az életéért küzd egy kanapén, míg a desszertre vár. A kávéig csak a család legedzettebb tagjai bírják tartani a tempót, mikoris levezetés gyanánt a Nagyi bedobja a közösbe a mézeskalácsot... Tehát haldoklunk, de hősiesen tartjuk magunkat, egészen az ünnepek végéig. Ilyenkor a család apraja is nagy lesz. Térfogatilag legalábbis. Most épp próbálom a gyomromból az agyam felé terelni a vért, viszont ígymeg fennáll az idegroham veszélye, mert van elég vérem gondolkodni azon, miért nem jó az internet. Ördögi kör, nemszeretem. Most eszembe jutottak a Többiek (korábbiakban oly sokat emlegetett (k)rémgárda), meg hogy esetleg azért ilyen inaktívak Ők is, mert van Nagyijuk. Hát ezesetben csak gonoszul kuncogok. Persze a nagy evészet negatív hatásai majd akkor ütköznek ki leginkább, mikor reggel kiéhezve felkelünk, úgy érezzük, megérdemeljük azt a maradék 25szelet rántott husit, aztán ráállunk a mérlegre és eszünkbe jut, hogy amit mi érdemlünk, az a guillotine. Hősiesség ide, vagy oda, a karácsony lecsap. Kecsap. (Ezt muszáj volt, mert még a végén értelmesnek titulálod a bejegyzést, Kedves Olvasó....)
Pippi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.