Már a múltkor is gyanús volt... Nem kellett nagyon hallgatóznom, hiszen a társasházak legfőbb agyréme a Szomszéd. Ez a faj arra specializálódott, hogy ne tudj szunyókálni délután, reggel hamar felébredj és este nehezen aludj el -ha el tudsz. A probléma tehát az agyat (?!?!) támadja. "A legújabb kutatások szerint az agytörzs szabályozza, hogy mikor és mennyi ideig alszunk, míg az alvás ciklusai és szakaszai a limbikus rendszer irányítása alatt állnak." -há' nem. A lejújabb kutatásaim szerint a Szomszéd kölke szabályozza, hogy mikor és mennyi ideig alszunk, míg az alvás ciklusai és szakaszai a "baráti telefonhívások" irányítása alatt állnak. (Igen, BlackHand, Rád IS célzok.)
Viszonzásul persze én is felébresztem néha délután megpihenő, vagy mély álomban fetrengő Szeretteimet, akik nem szokták lenémítani a telefonukat, ha alszanak (csak akkor teszik ezt, mikor életbevágóan fontos lenne elérni őket. Murphy.) Alvás... Kicsit utána néztem az interneten, hogy mi ez. Ez olyasmi, mint a részegedés folyamata, vagy a halál -mindenki csinálja, de csak kevesen tudják, mi az tulajdonképpen. Na. Kutatásom érdekes eredményei /idézve/ (meg az elmaradhatatlan kommentárjaim...)
--> A felnőttek többsége akkor érzi jól magát, ha éjszakánként hozzávetőleg 8 órát alszik. (Látod, ennek az egyetemistákhoz semmi köze...)
--> A hetvenes éveiket taposó idős emberek jelentős része beéri napi 5-6 órányi alvással (hát úgy is érzem magam...), de vannak olyan hetvenévesek, akik éjszakánként 9-10 órát alszanak. (Ez meg itt a Boszi...)
--> Nappal bizonyos hormonokat felélünk, de alváskor endokrin rendszerünk pótolja ezeket. (A Kanok esetében valószínűleg a tesztoszteront... ezért alszanak utána olyan édesdeden...)
--> Az elalvás bonyolult és aktív folyamat. Hirtelen történik: az egyik pillanatban még ébren vagyunk, a másikban már álomba zuhanunk. (Elképzeltem, ahogy a kísérleti alany ott fekszik az ágyon, a dokik meg: "vigyáááz, kééééész... pihenj!'"...)
--> Az alvás Shakespeare Macbeth-je számára „napi halál”, Samuel Johnson angol író és szótárkészítő szerint pedig „ellenállhatatlan bódultság”. Mindketten tévedtek: a kutatók kimutatták, hogy agyunk alvás közben is serényen dolgozik. (Ki meri ilyen pimaszul felülbírálni Shakespeare-t????)
--> DeeDee felhívta a figyelmemet a REM fázis (élénk szemmozgásos szakasz, tecciktudni) egy érdekes "mellékhatására". A hímeknél ilyenkor fokozódik az irányítóközpontjuk vérellátása -és itt nem az agyról van szó. Dee szerint ez "edzésben" tartja őket. Szerintem meg csak mereven...
-->A század elején egy párizsi tudós, Henri Pieron olyan kutyák agyi-gerincvelői folyadékából gyûjtött mintát, amelyeket néhány napig nem hagytak aludni. Amikor ezt a folyadékot más kutyákba fecskendezték, a kutyák természetes álomba merültek. (Egyrészt: szegény állatok.... Másrészt: tehát ezt a cuccot egy narkolepsziásból lecsapolva egy egész városrészt el tudunk altatni...? Itt visszatérnék eredeti problémámra -a Szomszéd Gyerekénél is hatásos lenne????)
De nekem, a mitugrász egyiptológus-kezdeménynek ebből az egészből csak az csapódik le, hogy nem ártana tbb időt fordítani a pihenésre. A körülményes körülményeket (Szomszéd Gy.) figyelembe véve újra rászokom a füldugó használatára... Mert az hagyján, hogy néha sír, mert kicsi. De az a gügyögő tumultus, ami minden nap betér hozzá... Hát azokat húsvétkor ciánnal kéne meglocsolni...
A legzseniálisabb tudományos kérdésfeltevés -zárás képpen:
Miért alszunk?
És rögtön utána a legfrappánsabb válasz:
Mert az agyunk így akarja.
Hát persze, fogjunk mindent a nyuszira. - Miért nem mosogattál el...? -Az agyam nem akarta... (Ezt otthon ne próbáljátok ki!)
Pippi (akinek sajnos nincs lehetősége ilyen típusú kifogásokra)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Don_Jay 2009.04.16. 20:14:34
Bleed · http://csakos.blogol.hu/ 2009.04.18. 09:48:21
zsebnyusz 2009.04.18. 15:07:40
Szomszéd kölke, screw you hard.