Eddig bírtam kommentálatlanul hagyni a Világot. Fél órám van (most van 20:00), hogy összehozzak valami mélyenszántó eszmefuttatást. Jön az Apokalipszis négy lovasa és jól elfenekeli és több ízben megbecsteleníti azokat a kislányokat, akik a fél kilenc utáni egy órában Thomas Edison legismertebb találmányát használni merészelik. Ez a Föld órája. Aki nem hiszi, guglizzon reája. Na, nem játszom a Flinstone családot, eddig is megvoltam rímek nélkül. Ott tartottam, hogy energiatakarékosság, meg tavasz, nyíló mellbimbók... A vadiúj háziorvosom kedd este piroslappal jutalmazta az egyhetes próbálkozásomat (ami a sétálást és az élet-élést takarja) és letessékelt a pályáról, mondván, hogy szalaghúzódás-baltérd-feküggyé'. Előre tudtam, hogy ez lesz, ha orvossal kommunikálok -megerősít abban, hogy a Barátaimra hallgatni kell. Kedd este Anyjuk hazakísért és bátorkodott elmosogatni helyettem -amiért először majdnem lecsesztem, aztán jobbnak láttam hálás szemekkel megköszönni tettét. Ágyba dugott (ilyen konzervatív típus...), majd magamra hagyott a párnák alkotta puha fészkemben. Szerdán arra ébredtem, hogy fáj a térdem, majd megpillantottam a porcicákat (Ed szerint a nagyobb bestiák a "poroszlánok...") és ijedtemben felporszívóztam, mostam, teregettem, madarat kergettem (pimasz szárnyaspatkány... kezdem utálni a galambokat...), végkimerültségemben pedig filmet néztem. Délután Eddel volt megbeszélt időpontom, de mivel othon lábatlankodtam, lábadoztam, lábat kezeltem, ezért házhoz jött a humorkülönítmény -ám kicsit cincált lelkiállapotban. Együtt sírunk -együtt nevetünk, ez a mottónk... Ebből a "sírás" rész már a legelején bekövetkezett, Ő a fentebb említett "jajnemár" életkedve miatt, én meg azon egyszerű okból kifolyólag, hogy reá talált feküdni a fentebb említett, meghúzódott szalagomra... Aztán az éjjeliszekrényem. Ennyi erővel buldózert is hívhattam volna beteglátogatóba. De legalább kevesebbet fogyaszt. Mármint Ed (nesze, Drágám, dícsérlek, csak módjával). Sajnos az a pár boldog óra is elröppent, arra ébredtem, hogy két óra múlva indul a vonatom. Összekapkodtam a legszükségesebb csokolá... szóval a csomagjaimat, majd "egyik lábam itt, a másik bot" /Anyjuktól tanultam/ elszaladtam a Délibe. Kávéval és újsággal múlattam az időt egy szimpatikus fülkében egy szimpatikus Hölggyel. Roppant előkelőnek éreztem magam -ez általában múló pillanat. Futóművem hogylétének teljes figyelmen kívül hagyásával kerestem a megfelelő pozíciót, mikor egy szimpatikus (valljuk be, dögös) kalauz közölte, hogy rossz helyen járok, ezt a kocsit célom (nem a világmegváltós, hanem az úticélom) elérése előtt lecsatolják. Na ekkor éreztem úgy magam, mint az erdélyi magyarok... Engem ne csatolgassanak. Büszkeségemet a kabinban hagyva, immáron a jólinformáltak fennhordott orrával masíroztam át a másik kocsiba. Ott aztán élveztem a napsütést és a jótékony magányt, ami "éneklésre" buzdított -rossz szokásom, hogy üres tömegközlekedési eszközökön úgy hallgatok zenét, hogy hangot adok ki. Idiotizmusomnak nem itt van a határa, van ennél tovább... Hazaértem, családi programok tömkelege várt rám, ami 70%-ban a házikoszt fogyasztását jelentette. Szeretettel gondolok ilyenkor a Barátaimra is, eszek helyettük. Tegnapi napom csúcspontja egy kétórás adrenalin-fröccs volt, melyet Dexter biztosított az új Vitarájukkal. Olyanok voltunk, mint a Hupikék Törpikék -na, nem a színünk, hanem hogy: "Hegyek között, völgyek között..." (amit annyiban tartok csak helytelen megfogalmazásnak, hogy a hegyek között ugye maga a völgy van, a völgyek között meg a hegy, sebaj, attól még mákostekercs). Csodálatos a táj. Élénkzöld mezők, éledező erdő, bambik, fácán -és mind menekül... Maradjunk annyiban, hogy Dexter vezetési stílusára egyszerre használható az "atttyaúúúúristen!" és a "hűváó" kifejezés. Közben komoly témákat nem érintettünk, ami a pillanatnyi idegállapotomat figyelembe véve bölcs dolog volt. Az autó hogylétéről legyen elég annyi, hogy egy visszafelé lejátszott autómosóreklámra hasonlított (még a tetején is káposzta méretű sárdarabok...), mert "jééé, nézd, ott egy pocsolya!!!". Megnéztük. Az ablakon. Jaj, de imádok az utasa lenni!!! Ohh és hívott Olin -ami hihetetlenül feldobott. Mármint az, hogy gondolt rám. Prinszesszül: luw, na! Másnap (ez van ma) kertépítés folyt itthon, melynek eredményét a rajongói klubom, a szektám tagjai és a nemrég alakult vallásom hívű képen, míg a aráti körömet képező hanyag társulat élőben tekintheti meg. A tavaszról még annyit, hogy nő a fű az udvaromon és égig fog érni "az a szép ződ gyep" -ami nekem nem fog hiányozni, mert lesz! (Aki ezt nem érti, nézze meg az Égig érő fű című magyar filmklasszikust!). Amikről lemaradtam: csütörtökön giccs party volt, cowboyos-beöltözős; meg erről a Föld órájáról is (jaj, nem vagyok elég zöld...). A buli nagyon tetszett volna -ebben biztos vagyok, meg már nagyon szívesen buliznék egy jót Olinnal is...

Ez úton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a térdkalácsom és az azt körülvevő csinos szalagok felől érdeklődött, igazán jól esett minden "hogyvanalábad?" és "jobbanvagymár?"!!!

Pippi