Külön bejegyzés -mert muszáj, mert piszkál. Megállította a fogaskerekeket a buksimban. Letrappoltam a KKba, hogy összefussak valami emberszerűnek nevezhető lénnyel, mert egy hosszú nap után rossz szokásom, hogy igénylem az értelmes, magyar (mondom nemlatin!) szavakat. Tehát Könyvtár, emberek, füst, szokásos. Végre egy ismerős arc. Meg mégegy, aztán még pár, akik még integetnek is -hát ja, mióta rádiót hallgatok, megismernek az utcán. Hö. Szóval leülök ahhoz az asztalhoz, ahol egy személy kivételével mindenkit ismerek, egy személy kivételével pedig mindenki filózófia szakos. A két személy nem esik egybe. Mert az egyik Ed volt, aki ugye angilisztás, a másik pedig egy Hölgy. Bevallom, nem mertem megkockáztatni az utóbbit. Mármint azt, hogy Hölgy-e, avagy Úr. Vázolom a helyzetet: megakadt Rajta a szemem. Nem, nem modellalkat, nem "szép" az arca, egyáltalán nem sorolnám abba a hagyományos értelemben vett "jó nő" kategóriába. De csak néztem, mert vonzotta a tekintetem. Nem csak kisugárzása volt, hanem piszkáló kis kérdőjelet hagyott az agyban (utólag kibeszéltük, nem csak az enyémben). Nem foglalkoztam a nemi identitásával, nem is igazán érdekelt, mert végre egy embernél úgy éreztem, hogy nem egy lánnyal, vagy egy fiúval beszélek, hanem... nem is tudom, de jólesett. Nagyon szimpatikus volt, a beszéde, a gesztusai. Azt hiszem, a Hozzá hasonló érdekes emberek miatt (is) imádok ide járni.... Nagyon tetszett, már fel is vettem Vele a kapcsolatot a CIA és az FBI magyarított verziójának segítségével (xyxy.hu...). Szóval ezt a Hölgyet (is) terápiás kellékként javasolnám azoknak, akik úgy hiszik, a világ egy unalmas és sablonos hely.
Pippi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.