Tegnap délelőtt viszonylag szánalmas kinézettel és meglehetős rosszkedvvel, hasfájással és egyéb gondokkal indultam neki a napnak. A helyzet kritikus volt, de nem menthetetlen, ezért kitartottam meggyőződésem mellett, hogy én el fogok menni este a Tüske Csarnokba. Merthogy, mint az egy ilyen nívós intézmény esetében elvárható, megrendezésre kerültek az Egyetemi Napok. Hát ebben a selejtes, tunya állapotomban is megkértem Edet, hogy vegyen nekem is jegyet, mert ki nem hagyhatok egy ekkora lehetőséget... Vett, énmeg 4re mentem suliba (többszöri hosszas fürdésen túlesve), ahol találkoztam a bölcsészkar krémjének egy részével (Bleed és Ed), megismerkedtem egy bájos nőszeméllyel (Olin) és átvettem a jegyeket. De még mielőtt bárki azt hinné, hogy otthagytam ezt a szerencsés és ritka együttállást, megkérném, hogy ne nézzen hülyének. Ezt követően hol négyen voltunk, hol hárman, hol ketten, mert fő a változatosság. Könyvtár Klubban már beszélni is hallottam Olint, aztán Bleed egy tea elfogyasztása után külön utakra tévedt. Rosszul tette, mert így nem lehetett velünk, ugyebár... Na ezután vettünk egy üveg mézes barackot (kicsit fejlettebb érési fokozatban, mint egy befőtt), melynek árával még tartozok, majd ismét összehoztuk magunkat a balsorsunkkal, Bleed újra támadt, szájjal. Meg még pazarolt is! Túltéve magunkat e lelki traumán (hogy a pazarlás, vagy Bleed megpillantása volt-e nagyobb, az külön téma) elindultunk valahova. Jómagam csak pislogtam hogy vajh' merre járunk. Egy simulós-romantikus-kapaszkodós villamosozás után egy fokkal rosszabbul éreztem magam, aminek több oka is lehet, amiken még nem gondolkoztam el. Nem is fogok. Odaértünk valahova, és ott jó sötét volt, úgyhogy újfent kapaszkodtam az értelmiségbe (Olin, Ed vagy aki épp mellettem jött), akik könnyedén imitálták, hogy tudják merre megyünk. De nem! Hanem megtámadtunk egy ártatlan szobrot, jól megmásztuk, mint csótány a vajaskenyeret, közben két másik nőszemély, akik meglepő és bátor módon Bleed ismeretségi körét képezik, visszatértek valahonnan, ami nem ugyanott volt, ahova mentünk, de ezt már nem bírtam követni. Végül odaértünk! Olinnal karöltve egyből pörgött a női logika, hogy ez bizony azért Tüske Csarnok, mert "nézd a tetejét"! Mi viszont egy bátor csapat voltunk és se tüske, se ajtónálló nem gördíthetett elénk akadályt, karszalagot kaptunk (szebb, mint a BKV-s, bibiiii) és bejutottunk. Részemről: tetszett az épület belseje, egyrészt azért mert nemvoltak bosszantó fények, csak lájtos hangulatvilágítás, másrészt meg mert végülis volt helyünk. Utóbbi Olinnak köszönhető, aki közölte, hogy "onnan hátulról", ekkor mi Eddel elmentünk. Mármint hátra, széket hozni. Nyilván pirosat hoztam, ez persze senkit sem érdekelt. Hát ráültem és hallgattam. Nem a széket, hanem a standup comedy-t, Kiss Ádám előadásában (az Ő nevét felesleges és ostoba dolog lenne virágnyelvesítenem). Félóra intenzív hasizomfejlesztés és agysejtpusztítás után azt mondhattuk, hogy jól szórakoztunk. Két oldalamon akkora kacajok és tapsok viharzottak, hogy már ez megérte! Szeretek úgy szórakozni, hogy a Többiek is láthatóan élvezik az egészet. Hát élvezték, s ezt ki is fejezték. Megjegyzem, ekkor volt nekem az első alkalom Bledd-del... Igaz, nem így képzeltem, de nem is nagyon fantáziáltam erről... Először láttam szemüvegben! Mégilyet! Szóval Kiss Úr produkciója után helyet változtattunk. Most jön a vizualizációs gyakorlat. Van négy embered. Ültesd le Őket olyan sorrendben egy sörpadra (ami ugye nem rövid...), hogy mindenki örüljön, mindenhogyan kényelmetlennek érezzék az ülést és lehetőségük nyíljon testtömegük jelentső részét az egyel mögöttük ülőre hárítani... Tudom, hogy nehézügy, de ahol Bleed ottvan, ott nincs lehetetlen, ahol Ed ottvan, ott nincs "nem", ahol Olin ottvan, ott nemtudom, mi van, ahol én ottvagyok, az meg körülbelül ötpercenként változott. Aki ezt követni tudta, az olvasson tovább, aki nem, annak ajánlom, lépjen vissza a start mezőbe... Minekután elképzeltünk négy embert a padon, adjunk hozzá még 35%-ot, mert már korábban elfogyott az a barackos finomság. Az eredmény: partyfotó. Meg kell szereznem! Tehát az ülvetáncolás mesterei előadták tudományukat, emellett olyan hangulat kerekedett a semmiből, amit KFT álnéven futtatnak. Egyetlen szám (Afrika) volt az este folyamán, amire megemeltük hátsó felünket és odaszivárogtunk a színpadhoz, én speciel pont a végén értem oda... Minekután gazdagabbak lettünk néhány használhatatlan életbölcsességgel (csak hogy egy gyöngyszemet említsek: "Aki szívből él, az élből szív" -remélem, pontosan idéztem Laár Andrástól), jött a Bikini, ekkor Ed egy időre lelépett, hárman maradtunk, abból ketten leányok, meg a Bleed, tehát lehet irigyelni, mert kiváltságos helyzetben volt. Miután kellőképpen elkényesedett, újra négyre bővült a létszámunk. Ekkorra már tulajdonképpen mind a négyen voltunk elöl is, hátul is, a Hímek megbeszélték, hogy ki a bika, mi meg okosan bólogattunk Olinnal... Mi mást tehet az ember? Például táncolhattunk volna, de nem. Mondjuk az én állapotomban (hányinger, durchfall...) nem lett volna tanácsos, tehát okosan jártam el: nem jártam el, hanem ülve maradtam. Tettünk egy-két agyszellőztető sétát, aztán egy idő után (mikor már a Bikini lement és a Heaven Street Seven vetette az árnyékokat a színpadon) elhagytuk a Csarnokot, nem vártuk meg Dévényi Tibi bácsit a pöttyös labdájával. Ezután különféle kék buszokra szálltunk, ezt már nem tartottam számon (mármint a buszt). Ekkor már ma volt, javában. Azt a nemtudomhány (kettő?) órát, ami Ed hazabuszáig hátra volt, aktív tere-ferével töltöttük, aminek valljuk be, jobban örültem, mintha az amúgyis hadilábon álló has-helyzetemet bazeráltuk volna egy kis táncikálással. Tehát nem unatkoztam, sőt! Aztán az a busz is elment, sajna. Miután kihevertem ezt a traumát (is), elindultam metróval suliba, ahol összeköszöntem a portásbácsival és ez már elég ok volt, hogy együtt aludjunk... Ő a portán, énmeg előtte egy asztalra dőlve. Nem volt több, mint tíz perc, tehát alvásnak se nevezem inkább... Aztán jöttek az ingerült és kedvetlen koránkelők, meg bejárósok, kit a kényszer hozott, kit a BKV. Teremnyitás, rendezkedés, tejeskávé. Aztán egy hihetetlenül unalmas előadás, amit éppcsakhogy átvészeltem. Mikor vége lett, egyből feléberedtem, hazajöttem és még mielőtt beleéltem volna magam az éberségbe, aludtam egy iciripicirit. Ezután elmentem a következő lakhelyemhez és laminált padlót választottam. Cseresznyefa színűt-mintájút.

Zárásként megjegyezném, hogy ez volt egyetemista éveim első olyan bulija, amin tényleg megvolt az a lazulós életérzésem, hogy nemtudom! Jó volt, köszönet a fentebb tárgyalt illetők közbenjárásának. Már csak abban kell nagyon reménykednem, hogy nem ez volt az utolsó Velük. Mert még van, amilyen sorrendben nem próbáltuk... Hosszú az a sörpad...

Pippi