A Hitvány Papírkutya kalandjai a Vízzel

Két tollat vettem kerek nyolcvan Jó Magyar Forintért. Elmentem a diákigazolványomért. A metróban találkoztam egy felirattal, ami arra ösztönözte azt, akit ösztönzött, hogy segítsen eltávolítani a belvárosi graffitiket. Hát csak remélni tudom, hogy azért az értékesebb, igényes darabokat megkímélik a razziától. Most Marcy Playground-ot hallgatok (Comin' up from behind), ami ugyebár jó. Hát különben nem hallgatnám. Jöjjön egy rövid monológ az aggódásról és a felelősségről. Ritkán találkozok olyan emberekkel, akik tényleg felelőtlenek. Valamiképp mindenkiben ott van az óvó szándék. Az ember azt védi, ami értékes számára. Mégsem tekinti senki az aggodalmat önzésnek. Én speciel nagyon anyáskodó típus vagyok, a közönség véleménye szerint legalábbis. (Önző is vagyok, de fenetudja, van-e átfedés...) Szeretem nézni, mikor valaki aggódik, illetve inkább azt, mikor félti a számára értékes dolgokat. Most itt nyilván nem arra gondolok, hogy a kislány visítva kitépi a kisfiú kezéből a füzetét, hogy "ööööösszenefirkááááááld!!!!", sokkal inkább az önzetlen, odaadó gondoskodásról. Velem szemben alig pár embernek vannak hasonló gesztusai, mármint anyáskodó, vagy apáskodó. Lehet, hogy igényelném? De ha egyszer én magam is anyáskodó vagyok??? Hát asszem ez így marad. Nembaj, olyan vagyok, mint a macskák: imádom ha törődnek velem és mégjobban, ha akkor törődnek velem, mikor én akarom... A kis dög, mi? Márminthogy én kis dög. De akik szeretnek, azok meg úgyis észreveszik, ha pátyolgatásra vágyok, jönnek és pátyolgatnak. Aki meg nem, az majd beletanul. Vagy nem. Ma elvileg volt egy, azaz egy darab órám, ami pediglen nem lett megtartva. Ebből az következik, hogy a napom nagy részében haverkodtam. Meg várakoztam. Nem szeretek várakozni, bosszantó és hisztis leszek tőle. Nem, nem attól, hogy nem azonnal kapom meg, amit akarok, hanem attól, hogy addig nem csinálhatok semmi értelmeset. Pedig állítólag minden perc alkalmas arra, hogy megváltsam a virágot. Na megyek is, különben így marad...

Pippi