Blogom hosszas hanyagolása után a tegnapi este volt a hátbaszúrás, miután úgy éreztem, ez már nem fér be, muszáj megosztanom kis létszámú, ámde lelkes és állandó olvasótáborommal. Jelenlegi állapotom leírása merüljön ki annyiban, hogy fél hét van és épp egy nagy bögre kávéval próbálom kihozni magamból a legjobbat. Az internetkapcsolatom majdnem olyan instabil mint a fejem, ami hol jobbra, hol balra bicsaklik, pedig igazán megtettem mindent, hogy eleget aludjak. Dehát ez a tegnapi este... Talán akkor megint az elején, szép magyar népmesei hagyományok szerint. A héten kieszközöltem némi engedményt itthon, minek eredménye képpen Olinnal elterveztük, hogy nálam alszik, ami mellesleg nem következett be. Na. Este Olin szépen idecuccolta az estélyijét, meg a másnapi ruházatát, aztán kezdődött a "csajos progi", konkrétan: hajazatunk ápolása, belövése, majd a ruhák, amik már itthon is sok macerát okoztak, hátmég később. Miután látványunkkal elkápráztattuk a tükörben álló személyeket, összevariáltuk a kiegészítőinket és már majdnem úgy éreztük, hogy mehetünk, technikai gondok adódtak hajgumikkal, belépőjegyekkel, késő buszokkal, mely hírek a telekommunikáció csodájának köszönhetően még időben elérték füleinket. Aztán egy óvatlan pillanatban jól elindultunk. Cél:Népliget. Három nyomós okunk is volt odamenni, név szerint: Nina, Ed, E-klub (ami egyébként régóta Diesel néven fut, de ez minket csöppet sem tántorított el). Tehát egy meglehetősen feszült metrózás után találkoztunk Eddel, meg Bogyóval (aki egy igen jelentős személy/iség/). Események rövid láncolata végül oda vezetett, hogy Olin jegye Ed kezében landolt, Olin maga pedig a Bogyó kezében, illetve inkább oldalán... Utóbbit -nagyon úgy tűnik- nem bánta meg, s nem csak azért, mert VIP-szektor-tündér lett, hanem mert hát... izé... nagy a Bogyó szíve. Naszóval mikor már öt, azaz öt, tehát féltíz... aztán hat, ami féltucat... főre bővült a társaság létszáma, végre elindultunk megkeresni a tett színhelyét. Magassarkúban terepjárni, éljen a latyakos időjárás, meg a sár. De ügyesen és hősiesen és főleg: ÉLVE eljutottunk a bejáratig, közben kicsit felbomlott a csapat egysége. Mikor lerendeztük a kötelező dolgokat (karszalag, ruhatár, Nina harisnyája...), Olin visszatért újdonsültjével, hogy ott villogjon nekünk az ezüstszínű megkülönböztető jelzésével. Ezután újra külön utakra tévedtünk, hárman maradtunk. Aki eddig követni tudta annak egyrészt gratulálok, másrészt jön a találós kérdés, ki az a három. Megfejtés: mi hárman.... Najó, szóval következett a sorbanállás a söntésnél -ezt hősies férfiú kísérőink vállalták magukra -nyilván önszántukból... Meg lettem hívva, juhú. Az ezt követő néhány esemény sorrendje egyrészt bizonytalan, másrészt nem is fontos, tehát ömlesztve: gólyatábori film... pontosan olyan volt, amilyenre számítottam/-unk, tehát én nem szerepeltem rajta (oké, egyszer bevillantam a háttérben), Ed viszont túl nagy ahhoz, hogy ne lógjon folyton bele... Ugyanez áll Bogyóra is, aki viszont őrsvezetőként meg is érdemelte a filmes karriert. Az operatőr nyilván hímnemű volt, erre utaló egyértelmű jelnek azt a tényt tekintem, hogy folyton egyetemista lányok csinos domborulatai helyettesítették a tájképeket. A gólyabál hivatalos nyitótáncáról sajna lemaradtunk. Mit volt mit tenni, elvegyültünk a tarka-barka kosztümös-estélyis-öltönyös tömegben, megjegyzem, nem volt egyszerű, a mi méreteinkkel... hehe. Szépen lassan belerázódtunk a víg hangulatba, ez Ed karaoke-magánszámával kezdődött (Edda: A Kör), amit mi lelkesen figyeltünk, énmeg kattintgattam a fényképezőmmel, mint japán turista a Lehel-piac előtt... Miután kellőképp leterhelte a közönséget a produkció, elindultunk ülőhelyet keresni, zsenialitásomnak hála nyilván sikerült is. Oké, nem volt épp királyi lakosztály, de kényelmes volt és viszonylag tágas is (már amikor nem nyomultak be az oroszok... ez szószerint értendő, mivel legutóbbi információim szerint itt tanuló orosz diákok voltak...). Az alkoholtartalmú italok szépen lassan fogytak, s furcsamód sör nem fordult meg a kezemben... mégilyet...?! De nembaj, az illetékes hímek mindig gondoskodtak róla, hogy ne száradjon ki a torkunk. Nina ebből special-edition-t kapott, ez szerintem nem feltétlen publikus.. hihi... A lényeg, hogy négyen voltunk, s mindig akadt valami egetrengető ökörség, amivel kellemesen elszórakoztattuk magunkat és környezetünket. Ezekközt szerepelt egy kis kézzel-zenélés, amibe több "kívüllló" is bekapcsolódott -bizonyítási eljárás, hogy az oroszoknak is van érzéke ehhez-, némi ivászat, éneklés (ezt kimondottan profi módon és kitartóan űztük), meg általános bohóckodás. Közben Edre néha rájött a "fenevigye", ezt több-kevesebb sikerrel próbáltam elűzni Belőle, merthát nem állt Neki olyan jól, mint a táncikálás (ami, megjegyzem, óriási élmény volt... tanítani kéne...). A ruhámban néha kényelmetlenül éreztem magam, mivel folyton ráléptek (ilyenkor 5-8 centit lecsúszot...), másrészt tánc közben is elhagyta a helyét, tulajdonképpen 90 fokban elfordult rajtam. Ezenkívül a ruha egészét borító fekete csillogó kis flitterek lejöttek. De nem csak úgy szórványosan le-lepottyant némi csillám... aki velem legalább egyszer testi kontaktusba került (puszi, kézfogás, tánc, vagy csupán mellém ült), az tetőtől talpig fekete csillámos lett. A közvetlen Baráti Társaságom java része csillogott az én fényemben, mely kifejezés jelen kontextusban negatív jelentést hordoz magában. Magyarán szólva bosszantó volt a sok fekete pötty... Mákos-Pippi... Dehát a bosszúság jobb esetben alkoholban oldódik, mi meg nem ellenkeztünk a poharak csábításának, öblögettünk tisztességesen. Ezek után meg már senki nem törődött a csillámaimmal, amik minden áldozatomat megjelölték, mint favágó a fenyőerdőt... Igazán szép este/éjszaka volt, Olint keveset láttam, majd egy korahajnali órán odasunnyogtak asztaltársaságunkhoz Bogyóval, hogy hazamennek. Erre aztán Nina is felbuzdult, a végeredmény röviden annyi volt, hogy Olin Ninánál aludt, hímjeik meg hoppon maradtak e tekintetben. Bogyó is elhagyta a hadak útját, mi bezzeg folytattuk, két jól megtermett Testőr, meg a jól megtermett királylány. Utóbbi voltam én -ha nem lett volna teljesen egyértelmű. Néha magára hagytam a Testőreimet, hadd bontakozzanak ki csajozás-ügyileg, de egy idő után inkább újra felkerestem Őket. Ekkor megint táncoltunk,  ekkor kicsit megszállt az álmosság, leültem hát, hogy messziről csodáljam a még táncolni bíró egyetemistákat. Záráskor már csak Ed meg én maradtunk a sokfős brancsból, én ígéretemhez híven megvártam Vele a reggeli hazabuszt, de előtte egy Mókuskollégámmal is összefutottunk, a két hím benyomott egy-egy falat akármit, amit a szórakozóhely melletti bódéban vettek, énmeg vacogtam, vártam, vacogtam, fáztam. A Népligetben legalább meleg volt, az aluljáróban pedig nyúzott arcú ifjúság egy csoportja várta, hogy megnyissák a metró kapuit, aztán a várva várt perc elérkeztével elnyelte Őket a föld. Szó szerint. Eddel felballagtunk, leültünk, vett egy forrócsokit, ami csak rontott a helyzeten, mivel így is álmos volt már -csak tudnám, mitől... Én meglehetősen éber voltam, mert már átestem a holtponton. Őmeg épp beleesett a holtpontba. Konkrétan: rámdőlt és elkezdett halkan horkolni, mire én visszafogottan kacagtam, de erre sem ébredt fel. Akármily borzasztó cselekedetnek tűnt felébreszteni egy ilyen édesdeden szunnyadó kétméteres, majd' mázsás gyermeket, azért én bátorkodtam megtenni, nehogy lekésse a buszt. Elköszöntünk, énmeg valahogy hazajutottam (lehet, hogy én is megtanultam teleportálni...?!?!) Rövid forróvizes zuhany után édes álom következett, az éjszaka képeivel megfűszerezve... Utólag hozzátenném, Olin csodálatos volt, Nina káprázatosan nézett ki, Ed ugyancsak kitett magáért -én is tévedhetek a csillogó ingekkel kapcsolatban-, hogy a többi igazán szemet gyönyörködtető jelenlévőről szó se essék.

Az egyetem mindannyiunknak élményeket ad. Van, akinek "haverok, buli, kannásbor", én ezt finomítanám. Ismét kényszert érzek, hogy kifejtsem, mennyi mindennel lettem gazdagabb. Igen, megpróbálom mindezt maximálisan értékelni, ahogy csak tőlem telik. De amit itt kapok, az nem egyszerűen "haverok, buli, kannásbor". Ez sokkal inkább "Barátok, felejthetetlen élmények és pálinka"........

Pippi