E bejegyzésemben hétvégi élményeimet szeretném megörökíteni -nagy vonalakban. Fantasztikus élmény volt. Ed Édesanyjának 40. születésnapja alkalmából nagy családi összejövetelt szerveztek (huszonakárhány fő), amire Olin és én is hivatalosak voltunk. A pénteki napomat hetvenfokos harci izgalom hatotta át, leülni sem volt időm. A küldetés neve: tiramisu. Cél: elérni a buszt. Segédeszköz: Ed által otthonról csempészett habverő. És igen, kész lett! Felpattantunk hát Olinnal az uralkodói különjáratra, miközben féltő gonddal lavíroztunk a desszerttel. Utunk során megismerkedtünk a sofőri brutalitással, láttunk saját testüket áruló hölgyeket és -ahogy Olin fogalmazott- "FÁCÁN SPOTTING!". A hangulat tetőfokára hágtunk, elértük Dabas-Sárit, ahol se vörös szőnyeg, se 10 fős delegátus nem várt minket. De még Ed sem, a cudar mindenit!
Az első este IS a humor nevében telt -baromi jól éreztük magunkat, felderítettük az úri muri pontos helyszínét (garázs), majd meghallgattuk Ed rádióműsorát (ettől meglehetősen elérzékenyültem, a téma a fiú-lány barátság volt...-sóhaj). Trécseltünk a Szülőkkel is, meg a jelenlévő rokonsággal, majd Ed hazaérkezése után tartottunk egy pirítós-szeánszot, amit mindig nagyon élvezek. Majd nyugovóra tértünk hárman, Ed szobájában. Olinnal az ágyon, a többit az olvasó fantáziájára bízom, heh... Reggel Ed ébresztette a kakasokat. Álmatag hangja hétkor köszöntötte a rádió kedves hallgatóit. Mi ezt ordenáré, disznó, trehány módon kihagytuk, mert: ELALUDTUNK, hogy ollózná össze egy zsák rák a szánkat...! (hö!) Szóval 9 körül -a műsor feléről lecsúszva,- szégyenkezve támadtuk meg a kávéfőzőt. Feltámadásunkat követően "csajos programon" vettünk részt, melynek címe "Hogyan helyezzük fel a strasszokat a szem köré?" volt. Mérhetetlen szakértelmem és kreativitásom utat tört magának, úgyhogy mindenbe belepofáztam, de a kliens (Ed Anyuja) elégedettnek tűnt. Ez ösztönzőleg hatott rám, úgyhogy felelőtlenül bevállaltunk egy virágkötészeti kihívást és egy lufifújási és "lufikötészeti" küldetést is. Olin ügyes keze nélkül persze semmire sem mentem volna! A szombati nap tehát az aktív készülődés és a kellemesen meleg, tavaszi idő nevében telt. Olinék elmentek a tortáért (úgy látszik, Neki ez a sütivivői szerepkör van eleve elrendelve... vagy direkt nyomul mindig az édességek közelébe?!), majd folytatódott a teremszépítés, sminkelés, öltözködés. A rokonok a délután folyamán folyamatosan szállingóztak a házhoz, jöttek a gratulációk, kiderült, hogy tényleg két szülinapot ünneplünk. Mindenkivel jól el tudtunk beszélgetni, Olinnal mélyen egyetértettünk abban, hogy bizony nem nezéz ebbe a családba beilleszkedni, mert mindannyian kedves, vidám és hihetetlenül közvetlen emberek. Az ünnepi vacsi kifogástalan, bőséges és bűnre csábító volt, torkoskodtunk, amennyit csak bírtunk, meg még tovább is... Mikor mind a huszonvalahányan az asztalnál ültünk és jóízű társalgás közben pusztítottuk a szebbnél szebb húskupacokat, megálltam egy pillanatra, végignéztem a társaságon és úgy éreztem: jó itt. Felejthetetlen emlék marad -mert itt úgy éreztük (szerintem Olin nevében is mondhatom), hogy kedvelnek minket. Nem ittunk sokat, kicsit énekeltünk, kicsit táncoltunk, megnéztük az ünnepeltek táncprodukcióját, megdézsmáltuk a tortát, meg vizipipáztunk is.
Hajnalig tartott a dínom-dánom, mi "gyerekek" kicsit előbb leléptünk, majd Ed bealudt, mi meg követtük pédáját. Ezúttal mindhárman az ágyon összebújva. Szeretve lenni jó. Másnap Olin kelt fel legelőször, majd lassan követtük a példáját. Odalenn már kávé várt minket, jó hangulat (buli utáni reggelen sem azok a világutáló fejek ám!), meg bőséges villásreggeli. Még szocializálódtunk egy kicsit, majd Olin visszajött Pestre. Én még maradtam, segítettem, ahol tudtam. Meghát be kell vallanom, sajnáltam otthagyni ezt a hétvégét, meg Ed Családját. De muszáj volt. a elkérem Edtől a fényképeket, remélem, nem lesz lusta átdobni párat. Örömkönnyek öntözik a muskátlikat.

Pippi